Robinson Crusoe

 

Robinson Crusoe csaknem három évszázad óta izgatja az olvasók millióinak képzeletét a világ minden táján. Kevesen tudják, hogy a rendkívüli kalandor alakját írója hús-vér emberről mintázta.

Ez a világirodalom egyik legdöbbenetesebb pillanata. Egyik nap dél felé a lakatlan szigeten kóborolva, ahol már több mint két évtizede magányosan él, Robinson egy meztelen emberi láb nyomát pillantja meg a homokban.

“Úgy megdöbbentem, mintha villám csapott volna le mellettem - írja Daniel Defoe 1719-ben megjelent regényének hőse.

- Képtelen vagyok elmondani, felzaklatott képzeletem hány alakot varázsolt elém, hány vad gondolat rohant át agyamon ..."

E megrázkódtatás után, amely a könyv közepe táján éri a magányos hajótöröttet, további kalandok következnek, melyek során megment egy bennszülöttet a kannibáloktól, és találkozásuk napjáról elnevezi Pénteknek. Crusoe azonban ekkor már túl van legnagyobb kalandjain. A sikeres angol kereskedő fiát vonzotta a tengerek romantikája. Szigeti kalandja előtt már csaknem életét vesztette egy tengeri viharban, török kalózok fogságába esett, akik eladták rabszolgának, majd megszökött, és Brazíliába került, ahol ültetvényes lett belőle, végül afrikai rabszolgákkal kezdett kereskedni. Egyik rabszolga-kereskedő útján hajója zátonyra fut a dél-amerikai Orinoco folyó torkolatának közelében. A hajótörésben mindenki elpusztul, őt azonban partra veti az egy szemmel láthatóan lakatlan szigeten.

Puritán erkölcsi elvek

Defoe előtt egyetlen szerző sem vette a bátorságot, hogy egy magányos hősről könyvet írjon. Crusoe megpróbáltatásainak leírásával a brit erkölcsöt akarta dicsőíteni. Robinson nem esik kétségbe, hanem azonnal hozzáfog a vad sziget “civilizálás"-ához. Nem hátrál meg a kemény munka elöl és mindig megtalálja a praktikus megoldást. Gabonát termeszt, bútort készít, vadkecskét és papagájt szelídít, és még a fazekasmesterségbe is beletanul. Ennél is sokkal fontosabb, hogy nem veszíti el keresztény hitét, minden reggel és este megköszöni Istennek, hogy nem engedte a hajótöréskor vízbe fúlni. Defoe, maga is rendíthetetlen középosztálybeli protestáns, a magányos élet ürességével szembesíti hósét, amikor felteszi a kérdést: “Mi vagyok én, és mi a többi élőlény, szelídek és vadak, emberek és ragadozók ? Miből lettünk mindannyian ? "Robinson Crusoe válasza saját kérdésére végső soron az, hogy minden élet, minden létezésforma Isten akaratát fejezi ki, és hogy a földi boldogság nem más, mint feltétel nélküli belenyugvás a Gondviselés szándékaiba.

Defoe maga erejére támaszkodó hőse hű marad a protestáns etika elveihez, története mintegy előrevetíti a XVIII. század politikai eseményeit, a középosztály létszámának, jólétének és hatalmának gyarapodását. Bizonyos értelemben Robinson Crusoe az ideális demokrata előfutára, aki éppúgy hisz magában, mint a jó és rossz közötti választás fontosságában.

Az olvasókat azonban a történet bűvöli el, a maga naturalista, meggyőző részleteivel. Bár Defoe azt sejteti, hogy saját élményeire támaszkodott, ezt csak szimbolikusan érti. Az ő megpróbáltatásainak színhelye nem egy távoli, lakatlan sziget, hanem a hatalmas és sűrűn lakott Anglia volt, ahol egész életén át zaklatták hitelezői és politikai ellenfelei. Ahogy egy szellemes kupléjában írja:

Senkivel többet nem fordult a szerencse

Tizenháromszor voltam gazdag és szegény.

Kudarcai közé tartozott egy tégla- és tetőcserépgyár elvesztése is. Lehet, hogy ez a tevékenysége inspirálta a könyv azon lapjait, amelyeken hőse felfedezi, hogy lehet cserépedényeket készíteni egy lakatlan szigeten. Defoe-t politikai természetű sértésekért három ízben ítélték pellengérre, de hetyke Himnusz a pellengérhez című versével maga mellé állította az embereket. Az egybegyűltek pohárköszöntőket mondtak az író tiszteletére, és virágokkal díszítették a szörnyű büntetőeszközt. A rendkívül termékeny újságíró, esszéista és pamfletíró csak ötvenkilenc éves korában, több mint ötszáz cikkel a háta mögött fordult a regényirodalom felé.

Egy ládányi civilizáció

Fordulópontot jelentő művét bizonyos mértékig kortársának, egy bizonyos Alexander Selkirknek kalandjaira alapozta, akinek izgalmas megmenekülését A Cruising Voyage Round the World (Keresztül-kasul a világ körül) címmel Woodes Rogers adta közre.

Selkirk, egy skót cipész hetedik fia inkább tengerre szállt, mintsem megvárja, hogy bíróság elé állítsák templomban tanúsított illetlen viselkedése miatt.

1704 végén a William Dampier parancsnoksága alatt hajózó flotta matróza volt. Valamilyen okból annyira megharagudott a hajó kapitányára, hogy követelte, tegyék partra a Chile partjainál fekvő Juan Fernandez szigetcsoport egyik lakatlan szigetén. Mielőtt a hajó otthagyta volna, Selkirk meggondolta magát, és könyörögni kezdett, hogy mégis vegyék vissza a fedélzetre, de a kapitány hajthatatlan maradt.

A következő négy évben a partra tett skót a tengerészládájában lévő legszükségesebb készletekre támaszkodva, egyedül élt. Néhány ruhadarab, egy kevés élelmiszer, egy font dohány, egy-egy muskéta, balta, üst és kés volt minden vagyona. Lehet, hogy a bosszantására, de navigációs eszközöket és könyveket is hagytak nála. Selkirk beszámolója szerint azonban magányában legnagyobb kincse a Biblia volt. Crusoe is hasonló alapvető készletekkel rendelkezett, amelyek segítségével tutajt ácsolhatott, hogy a zátonyra futott hajóról újabb tárgyakat hozzon, köztük három Bibliát. A szigeten töltött idejének hátralevő részében végig nagy gonddal tanulmányozta a Szentírást.

Robinsonhoz hasonlóan Selkirk is talált természetes édesvizű forrásokat és vadkecskéket a szigeten. Ráadásul disznó- és csirkehússal is kiegészíthette egzotikus gyümölcsökből és halból álló étrendjét.

Bár nyomasztotta a magány, a leleményes kalandor kieszelte, egy régi szöget használva tű gyanánt, hogyan varrjon magának új ruhákat vadkecske bőrből. Ócska harisnyából és egy darab vászonból nyert cérna segítségével új inget fabrikál magának. Regénybeli sorstársához hasonlóan Selkirk is fából eszkábált épületeket, ahol alhatott és főzhetett, és fenyőfadarabok összedörzsölésével tüzet csiholni is megtanult.

1709-ben Rogers mentette meg, aki egy déltengeri expedíciót vezetett, melynek navigátora Dampier volt. Rogers a helyettesévé tette Selkirköt, később még egy zsákmányolt hajó, a The Increase parancsnokságát is rábízta. Amikor Selkirk hazatért szülőföldjére, barátai alig ismertek rá. Beszélték, hogy egy barlangot ásott magának, és hosszú órákat töltött odalent, meditációba merülve. Szemmel láthatóan visszasírta magányos életét a Csendes-óceán kis szigetén. A bátor skót 1721ben a tengeren lelte halálát.

Ottfelejtve a kapkodásban

Ez idő tájt maga Dampier is beszámol egy másik hajótöröttről New Voyage Round the World (Újabb utazás a Föld körül) című, 1697-ben megjelent könyvében. Az előző évtized elején ugyanazon szigetek körül kalózkodott, ahol később Selkirköt partra tették.

Néhány matrózát partra küldte friss vízért és némi élelemért. Váratlanul egy ellenséges spanyol fregatt tűnt fel, és baljóslatúan közeledett az angol hajóhoz. Dampier emberei rohanvást visszatértek hajójukra, és sietve elvitorláztak.

A nagy riadalomban mindenki megfeledkezett arról a közép-amerikai miskito törzsbeli hűséges indiánról, aki vadkecskére vadászva beljebb merészkedett a szigeten. A pórul járt indiánnal csak az éppen nála levő tárgyak maradtak, de leleményessége mégis életben tartotta. Egyik nyersanyagforrása a puskája volt. Kovakővel és acéllal tüzet csiholt, azon felhevítette puskája csövét, hogy kisebb darabokra törhesse. E darabokból szigonyt, horgokat, lándzsahegyeket és egy fűrészt készített. Fókabőrből horgász-zsinórt és szíjakat hasított.

Selkirkhöz és a kitalált Robinsonhoz hasonlóan ez a leleményes hajótörött is kunyhót épített magának, és vadkecskére vadászott. Kecskebőrrel fedte be otthonát, és ruhát is abból szabott magának. Három év telt el, mire Dampier visszatért érte és megszabadította.

A Paradicsom foglya

Defoe harmadik, életből merített forrásmunkája a londoni Robert Knox 1681-ben megjelent emlékirata, az An Historical Relation of the Island of Ceylon (Történelmi beszámoló Ceylon szigetéről) lehetett. Knoxot akarata ellenére húsz éven át a ceyloni (Sri Lanka-i) Kandyan királyságban tartották. Az egzotikus nemzeti viselet, a hegyek és a harminc méter magas trópusi erdők szépségének leírása elbűvölte az olvasóközönséget.

1659-ben, tizenkilenc éves korában Knox apjával és más kereskedőkkel együtt a ceyloniak fogságába esett. Rabságuk azonban szokatlanul kellemesen telt. Korlátozás nélkül, szabadon mozoghattak a szigeten, házat építhettek maguknak, csak a partot nem közelíthették meg, ahonnan megszökhettek volna. Knox azonban egy ültetvényt létesített, néhány társa helybéli nőt vett feleségül.

Robert Knox azonban egyetlen pillanatra sem adta fel szökési terveit, egy kicsiny faluban élt, és visszautasította a király unszolását, hogy vállaljon tisztséget az udvarnál. Végül egy barátjával egy üzleti út ürügyén a szigeten átvágva sikerült kijutniuk a partra, ahol egy hazafelé tartó brit hajó felvette őket a fedélzetre.

Bár a ceyloni zsarnok szigorú volt, ha feldühödött, és a sziget társadalma merev kasztrendszeren alapult, Knox megfigyelései azt bizonyítják, hogy Ceylonban békés és civilizált volt az élet. Crusoe legborzalmasabb élményét, a lakatlannak vélt szigeten látott emberevést Defoe tengerészek szóbeli elbeszéléséből merítette.

Egy jelentéktelen előd

Bármily hatások befolyásolták, Defoe műve tartós vonzerejének titka a szerző sajátos zsenialitásában rejlik. Általánosan ismert tények nyersanyagából olyan eredeti művet hozott létre, hogy ma őt tartják az angol regény atyjának.

Daniel Defoe teljesítményének nagysága még sokkal szembeötlőbb, ha egy, tizenegy évvel a Robinson Crusoe előtt megjelent - a hajótörésekről és a csendes-óceáni szigetek romantikájáról szóló szórványos beszámolók alapján összetákolt - nagyobb lélegzetű művel hasonlítjuk össze.

Hendrik Smeeks holland szerző fiatal hőse, Texel egyedül találja magát egy szigeten. A találékony és bátor Robinsontól eltérően ő nem tud szembenézni a helyzet kihívásával, és fokozatosan összeomlik.

Defoe hőse nemcsak hogy a sziget ura lesz, hanem olyan önbizalommal és magától értetődd könnyedséggel teszi ezt, hogy sok olvasóban Crusoe börtöne, a lakatlan sziget egyenesen paradicsomi képzeteket keltett. Márpedig, ha az volt, Crusoe tette olyanná.

Serious Reflections (Komoly észrevételek) című művében Defoe azt fejtegeti, hogy világhírű hősének bezártsága az olvasókat arra a szellemi elszigeteltségre emlékeztette, amelyet átélünk mindannyian, még a legzsúfoltabb városok lakói és a legtevékenyebb életet élő emberek is. Akár az efféle szimbolikus értelmezés lehetősége, akár Crusoe merész kalandjai, akár a kettő kombinációja miatt, mindenesetre a kritikusok Defoe felejthetetlen könyvét a lélektani és fizikai realizmus mesterművének tartják. Talán ezért olyan erős a kísértés, hogy a könyv cselekményét megtörtént eseménynek higgyük. Szeretnénk elhinni, hogy minden emberi lényben eleve annyi lelkierő és leleményesség lakozik, mint Robinsonban, a hajótöröttben.