HARRY POTTER&FANFICTION
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kedvenc linkjeim
 
Szereplők
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Legendák
 
Fleur Delacour

 
Jason Isaacs

 

Jason Isaacs 1963. június 6-án született az angliai Liverpoolban. Harmadik gyerekként érkezett a kereskedő család négy fiútestvére közé.

 Kezdetben jogásznak készült. A Bristoli Egyetemen folytatott jogi tanulmányai közben ismerkedett meg a színház világával, mely remek terepnek bizonyult a lányokkal való ismerkedésre. Később e motiváció helyét komolyabb művészi megfontolások vették át, melyek eredményeként Isaacs félbeszakította tanulmányait, hogy jelentkezzen a londoni Central School of Speech and Drama / CSSD /hallgatói közé.

 

Londonba érkezése után nem sokkal színpadi és televíziós szerepekben tűnt fel. 1989-ben a népszerű komikus, Mel Smith The Tall Guy / A nagy balek / című filmjének egy rövid jelenetében debütált, majd ugyanebben az évben állandó szereplőjévé vált a The Capital City című tévésorozatnak.

 

 Mindeközben a vásznon is növekvő rendszerességgel tűnt fel, de sikeresenfolytatta a színpadi karrierjét is, és Loius, a meleg, zsidó fiú szerepét alakította a Purlitzer díjas Angyalok Amerikában. Habár sok kritikus elismerését nyerte meg ennek az érzékeny és nemes karakternek a megformálásával, Jason jobban szereti az összetett jellemeket, amelyek ellenkeznek a természetével. És tényleg nagyon jól játssza a gonoszt.

 

 

 Sok televíziós szerepe volt, beleértve vendégszerepelését a Taggart, Inspector Morse, Highlander és a Tv minisorozatában The Last Don II. Szintén főszerepet játszott egy négyrészes tévédrámában a The Dangeorus Ladyben..

 Örökké jelen van a mozivásznon, számos kisebb és nagyobb szerepben játszott már kiterjedt és változatos filmes karrierje során. Ő alakította az öncélú Lord Feltont a Sárkányszívben.

Egy szuperintelligens tudóst az Armegeddonban, és egy ex-IRA terroristát és gengsztert az Elválni Jacktől című filmben. 1996-ban a Dennis Quaid főszereplésével készült Sárkányszív című fantasyban mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt, két évvel később Bruce Willis oldalán, az Armageddon tudóscsapatának tagjaként, pedig már egy igazi nagyformátú vállalkozás részese lehetett, amely egyben a tengerentúlon is ismeretséget hozott a számára.

 

Az Armageddon világraszóló sikerét egy alacsony költségvetésű thriller-komédia, az Elválni Jacktől követte, honfitársa David Thewlis oldalán, majd egy Graham Greene-adaptáció, az Egy kapcsolat vége emelte ismét az érdeklődés középpontjába.

 

Máig legnépszerűbb-avagy legnépszerűtlenebb-alakításához azonban ismét egy hatalmas költségvetésű közönségfilm kellett. Ezúttal Roland Emmerich  polgárháborús eposzában /A hazafi/ testesítette meg a minden bajokért felelős gonoszt.

 

 

 

William Tavington ezredes az Amerikát függetlenedni nem engedő angol hadsereg tisztjeként Isaacs meggyőzően személyesített meg. Újabb bizonyítékát adva, hogy a filmtörténelem leginvenciózusabb pszichopatái a szigetországból érkeztek a vászonra.

 

Szerény véleményem szerint Jason Isaacs lemossa a Mel Gibsont a vetítővászonról. Igazi szerelme a színház, több darabot rendezőként is jegyez, és arra a legbüszkébb, hogy díjat nyert az Edinburghi Színház Fesztiválon.

 

Filmes mappája változatos szerepekkel van tele - felölt egy zöld, flitteres ruhát az Édes November-ben. A meleg Chaz-t alakítja, aki átmegy a női ruhás Cherry-be. Ő játssza a kemény Steel Kapitányt a Sólyom végveszélyben.

 

 

 

Egy nagyon James Bond-os szuperügynököt alakít a Szmokinger-ben (tényleg nem kellene a filmesek figyelmét felhívni, hogy Jason Isaacs tökéletes James Bond lenne???  Sármos, vicces, az Ő szeme szebb, mint az összes előzőnek, TÖKÉLETES)

 

Ő az arisztokratikus és bigott Lucius Malfoy a HP és a Titkok kamrájában. Ezt a szerepet lefoglalta és Ő kívánja folytatni a Tűz Serlegében, amit 2004. tavaszán kezdenek el forgatni. (Mi is kívánjuk:)) )

 

 

 

Majd játszott egy független filmes csoport alkotásában a High Times Potluck - ban, ahol egy bukott festőművészt, Areau formál meg, és a The Last Minute-ban egy éneklő pszichopatát, Percyt játssza. (és igen Ő tud táncolni)

 

A Passionada-ban egy sármos kártyaszámlálót alakít, amit forgalomba hoznak 2003. 08. 14-én.

 

Egy fontosabb film átdolgozás a Pán Péter premierje 2003.12.9-én volt Londonban, az Empire Leicester Square. Ebben kettős szerepet alakít a Hook kapitányt és Mr. Darlingot.

 

Jason teljesen kimerült, és ezért 2004-ben csak kevés, apróbb szerepeket vállalt. :((  Ezek a Nouvelle France, a Chumscrubber, Tennis Anyone? , Crash, Nine Lives és az Elektra.

 

Elektra

 

 

 

Tennis Anyone?

 

 

 

   New France

 

 

 

De ez nem azt jelenti, hogy innentől nem fog nagyobb horderejű filmekben szerepelni.

 

Magánélet:

 A CSSD-én, ahová járt színművészetet tanulni, ott ismerkedett meg Emma Hewitt-al, aki hosszú ideje a partnere. Gyerekük, Lily 2002 márciusában született meg.

 

                                          

 

INDEX

 

 

                                     

 
Óra
 
By Fedra James
 
Susan Kreber
 
Szavazás
Mit szeretnél a hetedik részben?

Harry győzze le Voldemortot
Piton haljon meg
Sirius térjen vissza
Sirius térjen vissza, Piton legyen jó
Még a hatodik részt sem olvastam
Harry haljon meg
Nem érdekel, szerintem az új részek már nem jók.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Vegyes HP
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt